Sokan úgy gondolnak a vesére, mint egy egyszerű szűrőre, és ösztönösen azt feltételezik, hogy minél „jobban” szűr, annál egészségesebb. De mi történik akkor, ha a vese túl gyorsan, túl nagy intenzitással végzi a dolgát?

Ebben az előadásban arról lesz szó, hogyan vezethet a látszólag jó vesefunkció valójában túlterheléshez, oxigénhiányhoz és hosszú távon akár maradandó károsodáshoz. Szó esik a magas vérnyomás, a só- és folyadékbevitel, az étrend és a modern életmód szerepéről is, mégpedig olyan összefüggésekben, amelyek ritkán kerülnek szóba rendelői beszélgetések során. Ha szeretné megérteni, miért lehet félrevezető önmagában egy „szép” laborérték, érdemes tovább olvasnia – vagy megnéznie a teljes videót.

A videó tartalma írásos formában

Kedves betegek!

Elmondtuk, hogy a vese egy komplex működésű szerv, tehát nem egyszerűen egy szűrő. Viszont a mai nap mégis a vese szűrőfunkciójáról beszélünk elsősorban. A vese nem pusztán szűrő, de a szűrőfunkciója jól jelzi a túlterhelés állapotát.

Miért van ez? Azért, mert amikor a vese szűrőfunkciója túlzott – tehát túl sokat szűr a vese, vagy túl gyorsan szűr a vese –, ez nagyon jól jellemzi azt a folyamatot, amikor a vese valamilyen okból túl van terhelve. Tehát nézzük meg, hogy mi történik. Itt van ez a szűrőberendezés, és azt látjuk, hogy ha van itt egy nyomás, akkor az a nyomás a szűrési funkciót meggyorsítja. Nincs másként ez a vesében sem. Itt van a vesének egy kis ere, és ennek egy része a vese kis szűrőegysége. Na most, amikor itt túl magas a nyomás, akkor a vese gyorsabban kezd el szűrni, és akkor túldolgozik. A magas nyomás gyorsabb szűrést kényszerít ki, ami a vese túlműködéséhez vezet.

A vese persze próbál védekezni ez ellen a mechanizmus ellen. Tehát azt látjuk, hogy különböző módon a vese képes arra, hogy a nyomástól függetlenül, bizonyos határértékeken belül a szűrő funkcióját stabilan tartsa. Igen ám, csak hogy ha a nyomás túlságosan magas, akkor nem képes tovább védekeznie a vese. Ha a vesében valamilyen betegség van jelen – elsősorban érbetegség, mint ami a cukorbetegségben és magas vérnyomásban gyakran előfordul –, akkor a vese nem képes még a szokásos határértékeken belül sem védekezni a magas vérnyomás negatív hatásai ellen. Cukorbetegség és érbetegség esetén a vese védelmi mechanizmusai már alacsonyabb terhelésnél is kimerülnek.

Ilyenkor azt látjuk, hogy a nyomás függvényében a vese szűrőfunkciója emelkedni fog, mind a cukorbetegségben, mind pedig a magas vérnyomás-betegségben, és a szűrőfunkció nagymértékben függ a pillanatnyi vérnyomástól. Ha egy ilyen magas vérnyomásértéket mérünk, a vese gyorsabban kezd el szűrni, és hamar kifárad. Ennek oka, hogy a gyors szűrés nagymértékű oxigénigénnyel jár, és előbb-utóbb a vese – éppen az érbetegség miatt – nem képes megkapni azt a mennyiségű oxigént, amely szükséges lenne ennek a nagy funkciónak a fenntartásához. A fokozott szűrés oxigénhiányhoz, hipoxiához vezet a vesében.

Ilyen esetekben különösen fontos, hogy a vérnyomás megfelelően legyen beállítva, mert ha ez nem történik meg, akkor a vese magas fordulatszámon pörög és kifárad.

A magas vérnyomás egyik nagyon fontos oka a hipervolémia. Ez azt jelenti, hogy az emberi szervezetben túl nagy a folyadék mennyisége. Az ember esetében azonban ez a folyadék nem pusztán víz, hanem víz és só, tehát egy sóoldat. Az emberi szervezetben a folyadéktöbblet mindig sóoldat-többletet jelent. Az emberi vérplazma sótartalma körülbelül 9 gramm literenként, ami nagyjából a Balti-tenger sótartalmának felel meg. Mivel a só és víz arány szorosan szabályozott, a hipervolémia arányos a szervezet sóbevitelével.

Ezt egy hasonlattal lehet jól szemléltetni. Amikor a virágokat slaggal locsoljuk, minél nagyobb a folyadék mennyisége a gumicsövön belül, annál inkább feszíti annak falát. Ugyanez történik az emberi szervezetben is: az erek falát a só és víz, tehát a sóoldat feszíti. A sóoldat mennyisége az erek falának feszülésén keresztül emeli a vérnyomást. Ez különösen igaz cukorbetegségben, érbetegségben vagy idősebb korban, amikor az erek már kevésbé rugalmasak.

Ha valaki sok sót eszik, az magas folyadékbevitellel jár együtt. Ennek oka, hogy a só szomjúságot okoz. Bár vannak kivételek – például idős embereknél, vagy ha valaki nem jut folyadékhoz –, a legtöbb embernél a magas sóbevitel fokozott szomjúságérzéssel jár, és emiatt több folyadékot fogyaszt. Sok só egyenlő hipervolémia, tehát sok folyadék a szervezetben.

Van azonban kivétel. Amikor a szervezetben túl alacsony a só és folyadék mennyisége – például hányásos-hasmenéses betegségben, láz esetén vagy nagy melegben fokozott izzadáskor –, dehidráció alakul ki. Ilyenkor a sóoldat pótlása javítja a vesefunkciót. Normális állapotban viszont a tartósan magas sóbevitel túlműködésre kényszeríti a vesét.

Ha valaki évekig magas só- és folyadékbevitelt tart fenn, a vese túl erősen dolgozik, és ez felgyorsítja a működésének kimerülését. Ha viszont valaki nagy mennyiségű vizet fogyaszt só nélkül, akkor a vese szűrőfunkciója nem emelkedik, csak a víz kiválasztása fokozódik. A víz önmagában nem terheli a vese szűrőfunkcióját, a só igen.

A gyakorlati életben ezt fiatal, látszólag egészséges embereknél is megfigyeltem, akik napi rendszerességgel nagy mennyiségű húst fogyasztottak. Kifinomult mérésekkel kimutatható volt, hogy a vese szűrőfunkciója a normálisnál magasabb, és a vizeletben fehérje jelent meg. A tartósan magas állati fehérjebevitel először túlműködést, később valódi vesebetegséget okoz. Ha ez az életmód évtizedekig fennmarad, fokozatosan veseelégtelenség alakulhat ki.

Ezt tovább súlyosbítja, hogy az állati eredetű ételeket gyakran sóval tartósítják. A só szomjúságot kelt, hipervolémiát okoz, és több mechanizmuson keresztül is fokozza a veseterhelést. Ehhez társul a glükóz-fruktóz anyagcsere zavara, a hidrogénezett zsírok érkárosító hatása, valamint a különböző adalékanyagok jelenléte. A modern, iparilag feldolgozott étrend több irányból egyszerre károsítja a vesét.

Egy viszonylag új elmélet szerint az ember evolúciósan alacsony sóbevitelhez, sok mozgáshoz és növényi alapú étrendhez alkalmazkodott. A modern életmód ezzel szemben kevés mozgással, sok sóval, állati fehérjével és feldolgozott ételekkel jár. A szervezet nem tudott ilyen rövid idő alatt alkalmazkodni ehhez a változáshoz, ezért egyre gyakoribbak a krónikus vesebetegségek.

Ha a vese tartósan túlműködik, megnő a nyomás a kis ereiben, a szűrőegységek sérülnek, és hegesedés alakul ki. Ez ultrahangon fehér területekben, biopszián kék elszíneződésben látható. A túlműködés végül hegesedéshez, zsugorodáshoz és veseelégtelenséghez vezet. Ilyenkor beszélünk valódi krónikus veseelégtelenségről, amelynek végstádiumában vesepótló kezelés vagy transzplantáció válik szükségessé.

A következő előadásban arról beszélünk, mi történik akkor, amikor a vese szűrőfunkciója már csökken, és ez hogyan befolyásolja a vesebetegség előrehaladását.
Egyelőre köszönöm a figyelmet, és viszontlátásra.