Pontosan 43 évvel ezelőtt egy mesejáték előadás alatt ránéztem a főhősnőt játszó Marikára, s rájöttem, hogy kamaszodom. Ezt a dátumot aztán megjegyeztem, mint a kamaszkor kezdetét. Persze Marika ezt sejtette, meg annyira nem is bánta, de ez azért nekem még túl korán volt bármi komolyabbra, mint egy-egy mosolygó egymásranézésre.

Most meg a vonaton utazva valami egészen másfajta dologra lettem figyelmes. Egy mondatra, mellyel az egyébként ragyogóan fogalmazó és megírásakor már 78 éves Will Durant, aki a feleségével együtt dolgozott monumentális civilizációtörténetén, így foglalta össze Spinoza egyik passzusát: “All our desires aim at pleasure or avoidance of pain”.

Nagyon sokmindent lefordítottak magyarra. Ezt a civilizációtörténetet pont nem. Ez katasztrófa. Mert mint saját magam fogalmaztam meg egy comment-ben az Olaszország halálát vizionáló youtubos video kapcsán nem a gazdaság és a demográfia határozza meg az ideológiát, hanem az ideológia a gazdaságot, meg a demográfiát. Egy téves és saját sorsát rontó ideológia a gazdaság és a demográfia rombolásán keresztül megölhet egy nemzetet, mint ez valóban történik is Európában. S ha több ember olvasta volna Durant-ot, talán nem halódna ez a kontinens olyan látványosan.

Azt meg én magam mondtam, hogy a szellem műveláse, melyetet csoportos és társadalmi szinten is kéne folytatni, fontosabb, mint a többezer éve információtechnikai szakértő megtévesztők által kreált félrevezető jelzőszámok hajszolása. GDP: ez nem a gazdagság jele, hanem csak egy durva leegyszerűsítés a sok közül. Amelynek látni kellene a korlátait!

Node mi fordítsuk le a fenti mondatot inkább! Szóval, “minden vágy lényege az öröm fokozása, s a fájdalom elkerülése”.

Na, hát ez több szinten hamis a mi vitologikus nézőpontunkból. S akkor mindjárt világosabb lesz, hogy miért állítjuk azt, hogy a vitológia két és fél évezred szellemi irányára nyújt alternatívát.

Hát ezért: mert az állításban magába van foglalva az a rejtett feltételezés, hogy az emberiség önálló egységekből, emberi egyedekből áll, akik önállóan az örömöt és a bánatot keresik, vagy kerülik el. Erről szó sincsen.

Mert az ember természetes állapotában NEM EGYÉNI SZINTEN GONDOLKODIK ÉS ÉREZ. Ez azonnal kontrasztosan látszik, ha a szülő-gyerek viszonyát nézzük. S az öröm, meg a bánat egyébként is csak jelzések.

A cél nem a gyereknek való örömszerzés, mert ez csak ráadás. A cél a gyerek, meg a család, meg a társadalom fejlődése, élete. Mi azt mondjuk, hogy a munka önmaga jutalma, az élet önmaga értelme. Az öröm, meg a bánat meg jelzések, hogy jó, vagy rossz irányba tartunk.

A Nyugati kultúra azért halódik, mert a Függetlenségi Nyilatkozat, meg az Emberi Jogok Nyilatkozata az embert egyéni szintre degradálja le. Egyéni jogok, egyéni boldogság, egyéni üdvözülés, egyéni pszichológia, s főleg egyéni, lehetőleg anyagi jólét. Ez katasztrófa.

S ami az ész felvilágosodott kultuszát illeti: az értelem, az érzés két különböző nyelv. Aki a nyelveket hierarchikusan szemléli, annak elment a józan esze. Az egyik ugyanolyan fontos, mint a másik.

Alárendelni az egyiket a másiknak a zavart elme jele. Az érzelmeket nem korlátozni és uralni kell, hanem sajátosan és harmónikusan kiteljesíteni.

Ugyanis az ész könnyen manipulálható, s az egyen-gondolkodás, izmusok, tömegtrendek nagyon veszélyesek. Az ész nem elég, főleg nem az, ha elfelejti a sajátos élettapasztalatok szerinti sajátos gondolkodás fontosságát.

Tehát akkor van egy algoritmusokon, egyen-filozófián, egységesített, rögzített paramétereken alapuló látszatvilág, mely standard, rögzített pályákon standard, rögzített teljesítményt követel. Ez a nyugati gondolat.

Meg van egy szerves, tartalmi, közösségi, a sajátosságokat figyelembe vevő valódi gazdagság. Szellemi és érzelmi gazdagság, mely nem egyéni és csak másodlagosan anyagi.

Az első jelképe a C vitamin, amelyet kivonunk a paprika szerves egységéből. A másodiké a pillangó, mert ugye a pillangó effektus összeköti a szárnycsapásokat a mindenség egészével (butterfly effect), s megérti, hogy az okok mechanikus lánca, melynek végén ott áll a csupanagybetűs ISTEN egyszerűen butaság, mert az okoknak nem lánca van, hanem többszintű és többirányú szerves rendszere.

S akkor Arisztotelész és a skolasztika mehetnek a kategóriáikkal, meg a túlegyszerűsítő redukcionizmusukkak a szemétkukába.

Node a természet kegyetlen. A zavarodott összevisszaságra ráküldi az élősködőket, akik szétbontják és megemésztik azt. S nem valahol, hanem mindenhol Európában ez történik éppen.

S akkor még egy tréfa:

Kedves Lucifer!

Először is szeretnék gratulálni, amiért olyan ékesen beszélsz! A tagadásnak ősi szelleme, meg mindöröktől fogva… szép szavak!

Node Lucifer, azért valljuk be: te nem az vagy, akinek kiadod magad. Ismerhetnéd a régi mondást: pepitában minden tagadó ugyanaz, mint akit tagad. Belőled talán nem hiányzik az összhangzó értelem?

Nézd, ha valakit megtagadsz, legalább értelmesen tennéd.

Azt mondod, hogy a Nagyúr fukar, meg hiú, aki üres dicséretet szeret hallani a híveitől. Ez eddig jó. De hogyan tagadod meg ezt az urat?

Úgy-e, hogy legesetlenebb, legtudatlanabb hívét kétségbeesésbe akarod sodorni?

S ha már ezt teszed hogyan is teszed ezt? Álmában beleplántálsz általános elveket, leegyszerűsített, általánosított koncepciókat, s azt eladod, mint valós történelmet?

Nézd, ezt sokan megpróbálták már. Egy ideig az ember elhiszi, ráépít egy mozgalmat, valami politikai intézményt, aztán az ilyet mindig túlhaladja az idő.

A történelem végtelenül nagy, olyan zsák, amelyet mindenki úgy vonatkoztat el, ahogy saját előítéleteinek megfelel.

Milyen érdekes, hogy te pont úgy váltogatod a színeket, mintha megfelelnél a világ egy piciny része éppen aktuális előítéleteinek.

Mi tudjuk, hogy koncepcióid részlegesek, irányítottak, manipuláltak, de nem ugyanezt teszi a Nagyúr, akit állítólag tagadsz?

Akkor hogyan tagadás ez, ha ugyanazt teszed, csak ugye pepitában?

Rendben, tudást, meg értelmet ígérsz… de ez a tudás részigazságok félig emésztett halmaza, s ez az értelem irányított, egy cél érdekében ferdített.

Hát nem ugyanezt teszi a Nagyúr? Sőt: a legtöbb Nagyúr?

Az esetlen féreg, akivel traktálsz, esetleg morfondírozhat azon, hogy két Nagyúr közül miért lenne az egyik jobb a másiknál.

Hiszen valljuk be, te is csak híveket keresel, s elcsábítani akarsz, meg téríteni. De ezzel nem tagadsz, legfeljebb egy picivel különböző alternatívát nyújtasz.

Hadd tanítsalak meg, hogy mi az igazi kritika. S ha ezt hallva elsompolyogsz, azt még ráadásul meg is értem. Igaz, ez nem lesz családi jelenet.

Hát először is: akit hódolat illet, nem bírálat, az egy ember, egy hiú, egy, ahogy te mondod, egy Nagyúr, vagy másképp mondva szuperhős, meg bálvány.

S a nagyurak sohasem isteni értelmükről híresek, mert a hatalom butít, a kényelem öl. Aki azzal vesződik, hogy dicséretet hallgat magáról, az bizonyosan zsarnok. S attól a tudás valóban messze áll.

Aki azt hiszi, hogy ha valamit létrehozott, az majd, mint a gép, magától forog újítás nélkül, az hencegő, s tizenéveshez hasonlóan naiv.

A szülő, mely gyerekeket nevel nem tudja-e, hogy azokkal folyton bajlódni kell, vezetni őket kezén fogva, nyesegetni, formálni, szeretettel terelni? Szabad akarat egy kisgyereknek? Ugyan már…

S a végtelen pálya mikor tengelyforgás?

Ha valaki élő helyett élettelent, gépet hozott létre, melyet egy-két törvény, szabály, dimenzió leír, az legfeljebb technikus, de nem bölcs lény.

Pont, mint te, szabványokba, elvekbe, mint öntvénybe beleszorítja a történelmet, az életet, egységformába a gazdag tartalmat.

Szóval leleplezhetnéd az Urat, mint zsarnokot és élősködőt.

Te viszont ugyanazt csinálod, mint ő, csak pepitában.

Ez tagadás?

Kínálj inkább alternatívát!

Ne ugyanazt a történetet más szereplőkkel, hanem új történetet.

Na szamár, érted már?