Jean Jacques Rousseau Du Contrat social (Társadalmi szerződés) című könyvét 14 éves koromban olvastam először magyar nyelven, majd 21-22 éves koromban franciául lefordítva és kijegyzetelve az első néhány fejezetet. Akkoriban néha előadások helyett napközben, s minden hétköznap este az országos Széchenyi könyvtárban dolgoztam, különösen angol, francia, német és olasz olvasási gakorlatokon; franciául pont ezt a művet választottam nyelvértési fejlesztés céljából.

Akárhogy volt is, nyilvánvaló, hogy Rousseau ezen modellje, mely a társadalmat mint szerződött felek megállapodására alapozottat írja le tudat alatt beleivódott gondolkodásomba. Nyilván egy fiatal embernek ez a világos, egyszerű modell, meg az esszé stílus maga nagyon imponáló volt.

Csakhogy azóta eltelt 35, a könyv megírása óta pedig több mint 250 év. Ideje újragondolni a könyvet, hatását napjaink gondolkodására, intézményrendszerére. Érdemes, mert az úm “nyugati világ” politikai ideológiája nagymértékben ezen a modellen alapul. S ezen elvek mentén uralkodnak rajtunk ma is felületes gondolkodású, külön érdekeket anyagi juttatások ellenében képviselő hivatásos közéleti színész emberek, s a mögöttük álló üzleti oligarchák a maguk rövidlátó és részrehajló észjárásával, s élősködő életvitelével.

Mi a különbség a business oligarchia és a népfelség között? Ezt Rousseau világosan látta: a képviselet. Mert amint emberek képviselőket választanak, azok egy érdekcsoportot hoznak létre, akik nem az emberek, hanem saját maguk érdekeit tartják szem előtt. Így Rousseau. De mi ennél sokkal messzebb megyünk.

De először szögezzük le az alapelvet: ki a felelős azért, hogy Rousseau modellje a gyakorlatban ilyen gyászos véget ért? Semmiképpen nem a felbérelt képviselők, vagy akár az őket futtató üzletemberek és pénzes urak. Még akkor sem, ha ezek bűnszövetkezetbe, vagy törzsekbe tömörülnek.

Nem, a hiba ezúttal az Ön készülékében van. Hiába gondoljuk tehát, hogy amennyiben a gonosz sötét figurák helyett a patyolattiszta világossal játszuk a sakkjátszmát, akkor a sakk szabályai megváltoznak. Persze, a nép kivétel nélkül mindig azt gondolja, hogy a színekkel van a hiba, s cserélgeti ezeket. Mindig leleplezésekben bizakodik, elveti a régi csalót, s nagy elhatározással szavaz az újra.

Pedig gondoljuk meg: a pióca, a szúnyog, a kukac természete az élősködés. Ha az egyik piócát lecseréljük a másikra, az némileg másképp szív, de szív, mert ez a természete. S még akkor sem lehet őt kárhoztatni, ha törzsekbe és rajokba tömörülve rejtetten és magát doktornak feltűntetve végzi a tevékenységét.

Az élősködők nem tenyésztik áldozataikat, csak kihasználják őket, s ezért módosítják viselkedésüket, ha ezek hagyják. De a tudatlanságot nem az élősködők termelik ki, épp ellenkezőleg: a tudatlanság tenyészti ki az élősködőket. S ez is történt.

Mert hogyan győzhette le az üzleti oligarchia a népet nyugaton? Mert maga Rousseau is látta, hogy így van, csak akkor az zleti oligarchia helyett arisztokrácia volt, a szent-bájoló tömegmédia, meg a tudományos világkép helyett pedig az Egyház és a misztikus dogmatika. A Társadalmi szerződés így indul:

“L’homme est né libre, et partout il est dans les fers”

Na ez az, ami nem változott. Az viszont igen, hogy képmutató és groteszk-bizarr módon a nyugatiak letagadják a láncaikat. De nekünk bajunk van rögtön az első mondat első tagjával is, nemcsak a másodikkal. Az “ember” szabadnak született.

Megfigyelték, hogy a nyugati felvilágosult filozófiában kimondatlanul mindig ott szerepel minden magasztos fogalom előtt az “egyéni” jelző? Ez annyira magától értetődik, hogy le sem kell írni. Egyéni szabadság, egyéni boldogság, egyéni élet, egyéni túlvilág és üdvözülés. Csakhogy az egyéni egy képzetes egység, az emberi közösség egy képzelt atomja.

Az ember egyáltalában nem születik egyénileg szabadnak, mert a közösség, a társadalom sajátos, helyi, de szerves része. Az újszülött sokkal okosabb, mint a nyugati politikai ideológia. Ő ugyanis pontosan tudja, hogy szervesen tartozik szüleihez, a kisgyermek megtanulja, hogy közösségben él, melynek íratlan szabályai kötik viselkedését.

Mielőtt megtanuljuk, hogy szuverén egyének és egók vagyunk, ösztönösen érezzük, hogy szabadságunk, boldogságunk, életünk nem egyéni és atomi, hanem közösségi és szerves. Ehhez meg kell tanuljuk az egyéni felelősség, feladat, teljesítmény természetellenes, mesterséges ideológiáját, modelljét, tantételét. S ami vele jár: a rivalizálás, a vetélkedés, a verseny képzeteit, koncepcióit.

Hogy létezik egy szabad egyén, aki saját egyéni akaratát kinyilatkoztathatja, az Rousseau-nál egyértelmű, de ő megköti, hogy a közösségi akarat, vagy közakarat, a “volonté de tous” korántsem az egyéni akaratok összege. Zsom ezt még sokkal radikálisabban tagadja.

Rousseau megértette, hogy a közakarat nem azonos a többségi akarattal, de még a közvéleménnyel sem. A közakarat a teljes közösség hagyománya, kultúrája, életkörülményei szerint alakul, s utóbbiakat az egyik egyén ennyire, a másik annyira képes átlátni. Tehát egyáltalán nem úgy van, hogy van egy egyén, akinek van egy véleménye és ennek kinyilánítása egy szavazat.

Ez a modell súlyos tévedések egész sorozatán alapul, s ezt nagyon jól érzik a rendszert mesterségesen fenntartó, s annak hamisságát kihasználó élősködők. Rousseau félhet a szavazók informálatlanságától, ennek megfelelő manipulálhatóságától, a képviselők és megbízóik önös érdekeitől. Zsom egészen másból indul ki.

Nézzük Zsom példázatát! Van egy láb, mely akar valamit. A kéz ugyanazt akarja. A máj mást akar. 2>1, tehát a kéz és a láb többségi szavazata nyer. Miért nem működhet ez így? Azért, mert a kéz, a láb, a máj egymást kiegészítő, egymáshoz szervesen kapcsolódó részei a szervezetnek, nem különálló és “egyenlő” atomok.

S mi az, ami összehangolja a kezet, a lábat és a májat? Az egész szervezet teljessége. Ez utóbbit modellálta Rousseau közakarat fogalma. Zsom vitológiája viszont egyértelműen kimondja, hogy nemcsak az emberi test, hanem a közösségi szellem, sőt az egész valóság egy szervezet, egy szerves egység. Az nem osztható fel egyenlő részekre.

Az egyenlőség bizonyos szempontok szerint értelmezhető, például 2+2 ugyanúgy kifejezhető 8:4 formában is, a kettő egyenlő. De két szerves rész, két szerv, az nem egyenlő, nem osztható és nem is szorozható azért, mert sajátos. Ebből a sajátos helyi részek szerves összekapcsolódásából születik a a harmónia, mely még ráadásul dinamikus is.

Csakhogy a harmónia, az összekapcsolódás, meg a sajátosság az, amit az élősködő mindenáron elpusztítani akar. A parazita uralma ugyanis a diszharmónikus, megosztott, diszfunkcionális szervezetre terjed ki csak. A parazita ezért teremt atomokat, vetélkedést, különálló, szegregált érdekeket (ráksejtek).

S hogyan tartja fenn ezt az állapotot? Ismerkedjünk meg az ideológia fogalmával!

Mindegy, hogy kinyilatkoztatott tömegvallás, tudományos világnézet, vagy politikai izmus, vagy mozgalom: az ideológia mindig a valóság sematikus, előemésztett, virtuális leegyszerűsítése, melynek lényege a kevésszempontúság. Ismerős a dolog?

Vegyük például a plutokráciát. Mindennek a mértéke a pénz, kövesd a pénzt, minden dolog a pénzen alapul és pénzben mérhető. Ez egy ideológia. A pénz szimbólum, mérőszám, mely univerzális, egységekben mérhető, mert mindenütt egyforma. Pededig a pénz nem a munka, vagy bármilyen érték, vagy hitel objektív mértékegysége, hanem egy ideológiai eszközként, valójában a bizalom mérésére szolgál.

A bizalom azonban reklámok, propaganda, mindenféle félrevezetés által mesterségesen terelt. Ideológia tehát leegyszerűsített, kevésszempontú, egynemű álvalóságot, narratívát, bálványt és birodalmat hoz létre, egy virtuális világot, melyet csábtással és fenyegetéssel megtetéz. Az ember a pézelmélet szerint a bélműködés és semmi más. Gazdasági lény, vetélkedő lény, atom. Így akarja látni és lattatni az élősködő.

De van-e megoldás? Túl lehet-e lépni a zavar, a kiegyensúlyozatlanság, az elkülönült és kevés-szempontot figyelembe vevő egyéni érdekek és egók világán?

Természetesen igen. S a megoldás ráadásul még természetes is, s magától értetődő. Ha a gátakat akár átszakítás nélkül túl akarjuk folyni, egyszerűen fel kell duzzasztanunk a folyamot. S mi ez a folyam? Az élet maga.

A tehetség, a bölcsesség, a belátás, a széles perpektíva, a sok sajátosan feldolgozott élettapasztalat pedig a duzzasztó erő. Ehhez mindig mindent több oldalról kell vizsgálni, széles látókörrel és mély belátással. Az ilyen közösség, mely képes szervesen élni és gondolkodni olyan, mint a magas folyam, robusztus, egészséges, erős.

De ehhez azt művelni kell, mint a kertünket. Meg kell dolgozni érte, ápolni kell, táplálni. S meghálálja azt a harmónia, az arányosság, az egészség lendületével, mely elsodor minden élősködőt.

Node kiben bízzunk meg? Hogyan különíthetjük el a csalót és a bölcset? A csaló könnyű megoldásokat ígér, kevés szempont szerint, rövid távon és kizárólagosan gondolkodik. S mindenekelőtt ígér. Mi az ígéret? Felkérés átruházásra. Szavazz rám, majd én elintézem helyetted!

A csaló kiragadja a leegyszerűsített lényeget: megöljük, megdöntjük, leállítjuk, átvesszük, s akkor minden jó lesz! Sematizálva, kevés szempont szerint, azonnal! Tetszetős és harcias, népszerű, imponáló, mint minden parazita. Ő a hős, rá szavazok, hozzá csatlakozom!

Sajnos a nép sohasem ismeri fel, hogy a hős majdnem mindig csaló, s a bölcs, mely nem ígér, hanem tanít, az igazi érték. Adj valakinek egy halat, megeteted egy napig, tanítsd meg halászni, egész életére ellátod élelemmel. De a nép utál tanulni, s mindig a potyát keresi, az ingyen ígérőt, az olcsót!

A bölcseket a nép nem szereti, mert a bölcseknek elvárásaik vannak. Gondolkodj sokrétűen, sajátosan, mélyen, széles nézőpontból! Ez kellemetlen, ezt el kell kerülni! Csak ma adj halat, aztán lesz, ami lesz.

Mit tehet a bölcs? Kénytelen tekintélyt teremteni, akár még úgy is, hogy feltalál egy képzeletbeli tekintély-egységet. A felvilágosult franciák azt mondták, a vallás akkor született, amikor az első hiszékeny találkozott az első csalóval. Zsom ezzel szemben azt mondja, hogy a szellemi restség és az élősködés a legerősebb és legmaradandóbb viszony az emberi életben.

Mit thet a bölcs? A zseni, a próféta ugyanaz, a bölcsesség lefordítása a kelletlen tömegek felemelésére. A táltos azt mondja magáról, hogy csodálatos tehetsége, képessége, küldetése van, mert csak így tudja megszólítani a bölcsességre pikkelő, húzódozó egyszerű embert, aki, mint a kamaszlányok, kivétel nélkül a látványos csalók és szélhámosok iránt vonzódik.

S mit tehet a bölcs, aki nem vállalja a prófétasorsot, mert elutasítja a tekintélyalapú meggyőzést? Morog egyet-kettőt, s aztán elmegy művelni a kertjét. Rálegyint a hős-csaló, üzletember-maffia által szponzorált népszerű szavazathalászokra és műveli tovább a kertet.

Még a hiú, canaille-t megvető Voltaire is azt mondta Rákóczi fejedelem rodostói birtokán Candide száján át: “Cela est trés bien dit, mais il faut cultiver notre jardin”.