Ülök a vonaton. Szemben velem egy hatalmas férfi, megítélhetetlen korú, úgy 35 és 50 között. Fején jellegzetes baseball sapka, pólóján valami menő modern felírat, hatalmas szendvicseket eszik, hozzá nulla kalóriás Pepsi-t fogyaszt. Minden térbeli dimenzióban hatalmas ember. Előbb a telefonját nézi, majd a laptopját. Füléből kis villógó kék fényt kibocsátó menő szabású fülhallgató, persze vezeték nélküli.

Napóleon mondta valaha: „Du sublime au ridicule il n’y á qu’un pas.” Én meg nevetve fogalmazom át:

„Du Voltaire au vulgaire il n’y á qu’un pas”, pedig mondhattam volna azt is, hogy „il y á 10000 pas”.

Mert az igaz, hogy Voltaire egy celeb volt, egy híresség, egy rock star, aki mint üzletember-költő-filozófus a költészetből és a filozófiából üzletet csinált pont úgy, mint manapság a zenéből, vagy a tudományból üzletet csinálnak. Csakhogy kit érdekel, hadd élvezze a “rizzare”-t a saját unokahúgával, ez minket nem érdekel. Nem ez volt a fő bűne.

Hanem az, hogy mint aki maga is korrupt volt és ezért szkeptikus, a világot leredukálta az anyagi és a közvetlenül megfigyelhető szintjére, s ezt hirdette, a fiatal-éretlen Newton-on keresztül, akit ugye szeretője fordított franciára, s ezzel nem a felvilágosodást, hanem a vulgarizálódást indította el, melynek eszményi bizonyítéka ez a szerencsétlen fogyasztó velem szemben a vonaton.

Értsük meg: Európát 1400 évig jól-rosszul, de egy nemzetközi vallási szervezet irányította. Ez felbomlott a reformáció ÜRÜGYÉN világi államocskákra. Az állam vagy totalitárius lett, vagy – mint Voltaire-ék esetében – az államhatalmat üzletemberek különböző törzsi gittegyletei vették át, akik a tudomány, meg a szakértőiség leple alatt az üzletből csináltak vallást, a piaci kofákból pedig isten földi helytartóit.

Ennek végső lépcsője most zajlik, amikor a társadalmat embersokasággá züllesztették le úgy, hogy csak az egyénről, az emberi atomról hajlandóak tudomást venni, akit ideológiailag és államhatalmilag egyaránt könnyű elnyomni. Pont olyan fogyasztóról beszélek, mint aki velem szemben ül.

De mi nem politikusok vagyunk, hanem filozófusok, tehát hatoljunk sokkal mélyebbre.

Tehát mit tesz a parazita? Hát először is mindenből üzletet. Minden érték fokmérője az egységesített szabvány, a hit és a bizalom absztrakt fokmérője, a pénz, mely nem hitel, hanem a hiszékenység mértéke.

Namost a pénzkereső, a hagyományaitól, azonosságától, kisközösségi kötődésétől, s sajátosságaitól lecsupaszított egyén értelmileg két részre van hasítva: az egyik a szűk funkcionalitás, a munkájának, a központi hierarchia által rá szabott feladatok szerinti elvégzése. A másik rész minden ezen kívüli értelmi tevékenység, melyet figyelemeltereléssel, szórakozással, fogyasztással, luxussal, hamis hírekkel, áltudománnyal és hiú utópiákkal szedálnak le.

Ugye nem ismerős Christian Wolff neve, akinek nevében benne van az egész német nemzet skizofrén helyzete? Nos volt ennek az embernek legalább két nagy tévedése és legalább egy nagy igazsága.

Az, hogy a külső világ mechanikus örvények szerint működik, az ugyanúgy redukáló, tehát túlegyszerűsítő filozófia, mint amit az üzlet-filozófus Voltaire terjesztett (vö. Arisztotelész a bürokrata filozófus, aki mindent kategorizált és osztályozott, “kartotékba helyezett”, ezek már József Attila egy más összefüggésben mondott szavai), s ezt még megtoldotta a buta amerikaiak által hirdetett intelligent design eszméjével, mely azt mondja, hogy a világ törvényeit nyilvánvalóan intelligens lény állíttatta be: mi persze tudjuk, hogy ez pont fordítva van, t.i. a világot ezek a filozófusok redukálják le az emberi logika szintjére, s aztán ezt a redukált valóságot nevezik isteninek.

Node várjunk, mert van egy jó hírünk is. Wolff ugyanis azt mondja, hogy az állam feladata nem az egyén kihasználása és elnyomása, hanem képességeinek kiteljesítése. Mi hozzátesszük: nem egyén, hanem szerves kisközösség és sajátos, helyi képességek kifejlesztése, amiben ugye visszaköszön a helyi sajátosság nagyon is rebellis magyar ideája, meg a szerves közösség vitologia elve.

Node tovább. Ugyanis Wolff bácsi meg Oswald Spengler bácsi, mindkettő német idealista gondolkodó, felett mi megfogalmazunk még egy vallási elvet is, amiből levezetjük, hogy nyugaton miért kell lenyugodnia a napnak, méghozzá nagyon hamar.

Azt mondjuk, hogy a kizárólagosság minden gonoszság legbiztosabb ismérve. Mert míg a valódi valóság sokszínű, folyamatos és állandóan változik, addig a gonosz gittegyletek virtuális ideológia-világának fő ismérvei az örök, egyetemes, abszolút törvények és igazságok, melyeket kizárólagos csoportok képviselnek.

A gonosz ideológia mindig megoszt, szétszabdal, mint jelzi ezt még istenének neve is (Szét).

Itt, nyugaton mindig mindenki az egyének, vagyis ember-atomok sokaságáról beszél, a sokaság átlagáról, a tömegekről, számokról, meg az általánosról. Nomeg a szétválasztott ember-atomok egyenlőségéről, meg globális egyneműségéről (kivéve a bőrszínt, meg a szexuális orientációt, mert azok nagyon különbözőek és fontosak ugyebár).

Csakhogy itt jön a megoldás. Mert mi tudjuk, hogy az üzlet, az áltudomány, az állam, az utópia, az örök és egyetemes törvény, a kizárólagosság és a szétszabdaltság mind-mind TEHETETLEN a szerves és sajátos kisközösséggel szemben. A parazita nem tud mit kezdeni a helyi sajátossággal, sem a tudomány, sem az egyetemes törvény, sem a fogyasztók globalista sokasága.

Mi olyat mondunk, amit nem mondott még soha senki, de érez mindenki, aki magyar.

A helyi sajátosság és a szerves egység elve, mely helyileg sajátos közösségfelfogásra épül, nem hódítható meg, nem csapható be, nem nyomható el. Azért nem, mert él.

Az élet túlnő minden kategórián, igen, a tudományon is. A szakértőkön is. A hivatalnok-filozófus, az üzletember-filozófus egyaránt értetlenül áll és bámul a csoda előtt, s hiába küldi világhódító hadseregét, tömegideológiáját, meg a vulgáris, figyelemelterelő szórakozó celebvilágát.

Itt, ahol mi állunk, itt van a helyi sajátosság, itt a szerves egység, s ezeket nem lehet legyőzni. Nincs az a gonosz trükk, vagy fegyver, aki minket meghódíthat. Mert mi élünk, s az élet titka a gazdag helyi sajátosság. Ezt így mondaná a legmagyarabb magyar is.

Nyugaton lassan lebukik a nap. De mi nem bukunk el soha. Aki teljes azonosságával éli az életét, az legyőzhetetlen.

Közben pedig a kövér baseball sapkás emberke bevágott két hatalmas kifli szendvicset. Megitta a Pepsi kólát, meg még egy gyümölcslevet, s egész vonatút alatt bámulta a képernyőt, amíg én ezeket írtam.

Lassan leszállok a vonatról, mely északnyugatra tart. Hát akkor a viszontlátásra!