Publikáció teljes címe
The association of overhydration with megafistulas in hemodialysis patients
Szerzők
Tapolyai Mihály, Faludi Mária, Berta Klára, Forró Melinda, Zsom Lajos, Pethő Ákos G., Rosivall László, Fülöp Tibor
Abstract
Objectives: Diffuse enlargements of arteriovenous dialysis fistulas customarily attributed to either excessive arterial inflow or central outflow stenosis. The relationship between volume status and clinically enlarged (arteriovenous) fistula (CEF) formation in end-stage renal disease (ESRD) patients is not well understood. Methods: We assessed the pre-dialysis bioimpedance spectroscopy-measured percentage of overhydration (OH%) in 13 prevalent dialysis patients with CEF development and negative angiography and compared the results with those of 52 control dialysis patients (CONTR). All patients were prevalent ESRD patients receiving thrice-weekly maintenance hemodiafiltration at an academic outpatient dialysis unit. Results: 10/13 CEF patients had OH% ≥15% as compared to 20/52 control patients (Chi square p: .02). The degree of OH% was 20.2 ± 7.4% among the CEF vs. 14.4 ± 7.1% in the control group (Student’s t-test p: .01), representing 4.2 ± 3.2 vs. 2.8 ± 1.6 L of excess fluid pre-dialysis (p: .03). Patients with CEF development took an average of 1.7 ± 1.4 vs. 0.8 ± 0.8 (p: .002) antihypertensive medications compared to the CONTR patients, yet their blood pressure was higher: 156/91 vs. 141/78 mmHg (systolic/diastolic p: .03<.0001). We found no difference in fistula vintage, body mass index, age, diabetes status, or diuretic use. The odds ratio of having a CEF in patients with ≥15% OH status was 5.3 (95% CI: 1.3–21.7; p: .01), the Number Needed to Harm with overhydration was 4. Conclusions: There is an association between bioimpedance spectroscopy-measured overhydrated clinical state and the presence of CEF; either as an increased volume capacitance or as a potential cause.
Magyar összefoglaló
A publikáció a túlhidráltság és a hemodialízishez használt arteriovenosus fisztulák túlzott kitágulása, vagyis a megafisztulák közötti kapcsolatot vizsgálja. A dialízisfisztula tartós működése alapvető jelentőségű a krónikus hemodialízisben kezelt betegek számára, ugyanakkor a fisztulák kóros megnagyobbodása komoly klinikai problémát okozhat. A megafisztulák kialakulását hagyományosan elsősorban fokozott artériás beáramlással vagy centrális vénás kiáramlási akadállyal magyarázzák, de a volumenállapot szerepe kevésbé tisztázott.
A vizsgálatban a szerzők bioimpedancia-spektroszkópiával mérték a dialízis előtti túlhidráltság mértékét olyan végstádiumú vesebetegekben, akiknél klinikailag megnagyobbodott fisztula alakult ki, de az angiográfia nem igazolt kiáramlási szűkületet. Az eredményeket kontroll hemodializált betegek adataival hasonlították össze. A megafisztulával rendelkező betegek körében nagyobb arányban fordult elő jelentős túlhidráltság, magasabb volt a vérnyomásuk, és több vérnyomáscsökkentő gyógyszert szedtek.
A tanulmány fő üzenete, hogy a túlhidráltság hemodialízisben összefüggést mutathat a klinikailag megnagyobbodott fisztulák jelenlétével. Ez az összefüggés kétféleképpen értelmezhető: a nagy fisztula részben megnövekedett volumenkapacitást jelezhet, de az is lehetséges, hogy a tartós volumen-túlterhelés hozzájárul a fisztula tágulásához. A közlemény gyakorlati jelentősége, hogy felhívja a figyelmet a folyadékegyensúly pontosabb követésére és a túlhidráltság tudatos kezelésére a hemodializált betegek gondozásában.
