Vajon miért csak arról hallunk, mit tilos enni vesebetegként, és miért esik oly kevés szó arról, hogy miben rejlik a valódi, rejtett veszély? Ebből a videóból kiderül, hogyan teszik tönkre észrevétlenül a vesét a “kényelmes” ipari élelmiszerekben megbújó tartósítószerek és a túlzott só, amelyektől a szerv végzetesen kimerülhet. Ismerje meg az összefüggést a vesét túlterhelő hiperfiltráció és a bolti ételek között, és tudja meg, miért lehet a saját konyhája a leghatékonyabb gyógyszertár a vesevédelemben!

A videó tartalma írásos formában

Kedves betegek, a mai nap a diétáról lesz szó. Már többször beszéltünk a diéta egyes kérdéseiről, most egy ilyen összefoglaló, átfogó előadással megpróbáljuk áttekinteni a legfontosabb dolgokat: mit ne együnk, vagy mit együnk? Nyilván enni kell, hiszen nagyon fontos a megfelelő tápanyagok bevitele a fertőző betegségek megelőzésében. Mivel a fertőző megbetegedések nagyon is összefüggenek a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, minthogy a fertőző megbetegedések a szív- és érrendszeri betegségeket elősegítik vagy kiváltják, éppen ezért nagyon fontos, hogy megfelelő legyen a táplálkozás. Ugyanakkor már említettük az előző előadások egyikében, hogy a só, az ipari szénhidrát és zsírok: ezek károsak az érrendszerre és a bélflórára, és a vesére is. Például hiperfiltrációt, tehát vesetúlműködést okozhatnak.

A következő előadásban pedig nagyon részletesen beszámolunk arról, hogy az állati fehérje hogyan befolyásolja a vesét. Most azonban arra szeretnénk választ adni, hogy mit ne együnk, vagy mit egyen az ember – ez itt a kérdés.

A túlzott elvárások, a félreértések, a tiltásokra épülő tanácsadás ritkán vezet eredményre. Tehát mi történik? Az, hogy nagyon gyakran elmondjuk azt, hogy mit ne egyen az ember, ugyanakkor sokkal kevesebb szó van arról, hogy mit egyen az ember. Melyek azok a tápanyagok, amelyek nagyon fontosak az egészség megőrzése szempontjából akkor is, hogyha a vese már károsodott? Tehát át kell beszélni a teljes diétát, és nagyon fontos lenne, hogy beszéljünk egy olyan dietetikussal, aki tényleg ért a veseproblémás betegeknek a diétás irányelveihez, s egyáltalán fogalma van róla.

De mit tehet az orvos, akinek erre csak korlátozott ideje van? Hát tisztázzuk az alapokat, legalább az alapvonalakat vázoljuk fel. Meg kell védeni a vesét. Tehát említettük már többször is, hogy a hiperfiltráció, a túl gyors szűrés az nem jó a vesének, mert a vese kifárad, és a vesevédő gyógyszerek hatása éppen ezen alapul: hogy ezt a túl gyors szűrést megelőzik, illetve lelassítják.

Különösen problémás a dolog, hogyha már veseelégtelenség van, és ezért a vesének csak egy része működik, vagy kivették az egyik vesét bármilyen okból és kevesebb a veseszövet. Akkor a megmaradt veseszövet megpróbál kompenzálni, és túl gyorsan dolgozik. Igen ám, csakhogy ennek ára van, nevezetesen az, hogy a vese hamarabb tönkremegy. Tehát a célunk a hiperfiltráció elkerülése.

De hát milyen ételek okozhatnak hiperfiltrációt? Erről egy külön előadásban szó volt: ilyen például a só, ilyen például általában a túlzott kalóriabevitel, ilyen például a túlzott állati fehérje, amelyet a következő előadásban nagyon részletesen taglalni fogunk majd. Tehát ne felejtsük el, hogy a só egy tartósítószer, és nagy dózisban bélflóra- és érméreg. Tehát miben van só? Tartósított ételekben van só, hiszen eredetileg is a sót nem az íze miatt találták ki, hanem azért találták ki, mert ez tartósítja az ételeket. Adott esetben élet-halál kérdése, hogyha nincs megfelelő tartósítás; akár a múltban például éhen is halhattak egész embercsoportok. De nekünk megvan az a luxusunk, hogy nagy mértékben friss ételeket tudunk enni. Tehát még ha húst eszünk is, ez nem tartósított, friss étel. Ez viszont tartósított, hiszen ugye szállítják, iparilag előállítják, majd eladják a boltokban, tehát nagyon fontos, hogy tele legyen tartósítószerrel, és az egyik ilyen tartósítószer természetesen a só. De emellett más tartósítószerek is benne vannak ebben az ételben.

Amikor magunk főzünk, akkor magunk állítjuk be az étel sótartalmát, és természetesen tartósítószereket sem kell alkalmaznunk a són felül. Tehát a mi sajátos igényeink szerint tudunk főzni. Az igényeink nekünk magunknak is napról napra változnak. Igaz ugyan, hogy azt mondjuk, hogyha valakinek magas vérnyomása van, vagy szív- vagy veseelégtelensége, annak általában a só nem jó; na de hát vannak kivételek. Ha például valaki nagyon sokat izzad, vagy valakinek alacsony a vérnyomása, vagy valakinek hasmenése, hányingere van, akkor természetesen több sóra lesz szükség, más esetekben kevesebb sóra. Hogyha frissen készítjük az ételt, akkor mi tudjuk beállítani az ételnek a sótartalmát. A tartósított ételekben viszont nincs egyénre szabás: ezek tömegesen előállított ipari termékek, amelyekben adott mennyiségben van jelen a só és más tartósítószer. Időigényes ugyan, nem kell tartósítani és nem kell szállítani, ezért a megfelelő adalékanyagok – amelyek a tartósítást és a szállítást kell, hogy garantálják – azok nem kell, hogy benne legyenek a friss ételben. Tehát a vesét megvédjük a tartósítószerektől és az egyéb ipari adalékanyagtól.

Ebben az esetben ez nem így van. A profi séf, vagy hogy hívják, “celeb chef” az a méregdrága luxusétteremben valóban különlegességeket szolgál fel, és szociális szempontból ez előnyös, hiszen milyen jó egy méregdrága étteremben találkozni valakivel. De ne felejtsük el, hogy olyanra bízzuk rá az összetevők, a sótartalom, a tartósítószerek és egyéb kemikáliák beállítását, illetve használatát, aki nem ismeri a mi sajátos igényeinket. Tehát ilyen szempontból a házi – gyakran különösen, ha már vesefunkció-csökkenés állt elő – sokkal jobb lehet, mint egy éttermi étkezés.

A friss természetesen szép. Nézzük meg, milyen szép zöldségek ezek! Míg ami nem friss, azt nyilván megfelelően kezelni kell, hogy szép legyen. És ezek a vegyszerek, amitől szép lesz ez az étel, ezek nem biztos, hogyha sok évig nagy mennyiségben esszük őket, azok nem károsak. Sőt, nagy valószínűséggel azok. A só és a transzzsírok nagyon fontosak a szállítás szempontjából: a transzzsírok például szilárdá, könnyen szállíthatóvá teszik az ételeket. Tehát könnyű és praktikus a szállíthatóság szempontjából, hogyha transzzsírokat, pálmaolajat satöbbi és más vegyszereket alkalmazunk, amelyek ugye például ebben az ételben nagy mennyiségben előfordulnak. A szállítás az ételt valóban olcsóvá teszi, de azért a szervezetnek hosszú távon meg kell fizetnie.

A tartósítás megkönnyíti az életünket: gyors étel, gyors étkezés, egzotikus importételek, minimális fáradtság – ezek nagyon jó dolgok. De tudjuk, hogy mi ennek az ára? Nem tudjuk, hogy mi van az ételünkben és mennyi ilyen, vagy olyan, vagy amolyan kemikália. A tartósítószerek pedig alacsony dózisú mérgek, hiszen mint mérgek, ölik meg a különböző élő organizmusokat. De hogyha nagy mennyiségben fogyasztjuk őket hosszú évek során, akkor ezek az egyébként ártalmatlan mérgek – amelyeket a vese természetesen kiválaszt – felszaporodhatnak a szervezetben, különösen akkor, hogyha vesefunkció-csökkenés van. Tehát kis dózisban ártalmatlanok, de az idő során, főleg ha a vese és/vagy a máj nem méregtelenít jól, ezek az ártalmatlan tartósítószerek (amelyek kis dózisú mérgek) alkalomadtán komoly elváltozásokhoz vezethetnek.

A tartósítószerek és más adalékanyagok, valamint térfogatnövelő szerek különböző problémákat okoznak: ilyen például különböző rákos daganatos megbetegedések, asztma, immungyengeség, érgyulladás, pajzsmirigybetegség, elhízás és végül vesebetegség. Természetesen a vesebetegséget ilyen szempontból nagyon nehéz kapcsolatba hozni ezekkel a kemikáliákkal, hiszen a vesebetegség nagyon lassan alakul ki. De akkor, amikor kialakul a veseelégtelenség, akkor viszont ezek a szerek még károsabbak lesznek, hiszen a kiválasztásuk lelassul.

Jó, ez egy angol nyelvű táblázat ugyan, és nem is az a lényeg, hogy mik pontosan ezek az adalékanyagok, hanem az, hogy nagyon sokféle van. És ezek még egyszer: az ételek ipari feldolgozása során, különböző szállítási, logisztikai illetve praktikus okból kerülnek bele az ételbe, és rövid távon nem okoznak problémát, de hosszú távon nagy valószínűséggel igen.

Minden jó, ha az eleje jó: ha iparilag kezelt, mesterséges ételeket már a várandós korban elkezdünk fogyasztatni a magzattal, akkor meglepő eredmény: gyermekkori elhízás és cukorbetegség valószínűsége megemelkedik. Most itt ezekből a táblázatból azt látjuk, hogy ez a betegségrizikó-emelkedés ez trendszerű. De hogyha összeadjuk ezeket a tanulmányokat, egyértelműen látjuk ezeket a trendeket. Nem is beszélve arról, ami most következik, nevezetesen, hogy az amerikai anyák nagy többsége nem szoptatja a csecsemőjét, tehát akkor különböző babatápszerekkel etetik a gyerekeket. Néhány tanulmány máris rámutatott ennek lehetséges negatív következményeire: a mesterséges bébiétel adalékanyagokkal és tartósítószerekkel könnyű és gyors, és nem kell szoptatni. Igen ám, csakhogy több káros hatása mellett többek között az hosszú távon a cukorbetegség kialakulását, a különböző anyagcsere-betegségek kialakulását és a magas vérnyomást elősegíti.

Vegyünk néhány adalékanyagot, amit ilyen gyönyörű E-számokkal jelölnek. Az aszkorbinsav az C-vitamin, nagy mennyiségben persze okozhat problémát, de viszonylag ez a legártalmatlanabb. Vannak különböző kalciumfoszfátok, difoszfátok, amelyek különösen vesebetegség esetében elég komoly problémát okozhatnak mind az érrendszerben, mind pedig a csontrendszerben, mint erről a foszfor előadásban már beszéltem. Nátrium-, kálium-, illetve ammónium-karbonátok, amelyek a savképzőek, illetve kálium- és nátriumterhelést okozhatnak; glükonsav és mindenféle más térfogatnövelő szer, amelyek érkárosodást és más problémákat okozhatnak – különösen vesebetegekben. Pedig ugye mindezt, mint térfogatnövelő szert, ki lehet váltani szódabikarbóna és citrom kombinációjával is, így is lehetne, csak így drágább.

Ízfokozók, tartósítószerek, stabilizátorok, aromák, színezék és szója: ezek mind adalékanyagok. Rengeteg adalékanyag van egy-egy akár népszerű ételben, ilyen például a párizsi. Nézzük csak: sertéshús van benne 63%-ban, de a többi víz, sertésszalonna, sertésbőrke, sertésín, szójafehérje, étkezési só, keményítő, stabilizátor, dextróz, antioxidáns, aromák, füstaroma, ízfokozó, fűszer, színezék, tartósítószer. Tehát lényegében egy vegyszerkompozíció az egész. Néha rövid távon ez nagyon olcsó, hosszú távon viszont drága, hiszen problémát okoz mind a vesének, mind az érrendszernek, mind pedig a bélflórának.

A készen vett étel tele van vegyi anyagokkal, melyek hosszú távon az érrendszert, bélflórát, hormonrendszert és a vesét befolyásolhatják. Ha veseelégtelenség van jelen, úgy az adalékanyagok kiválasztása, például a só kiválasztása nem tökéletes. Ha tehetjük, frissen készítsük el ételünket, lehetőleg helyi alapanyagokból, mert így számos mesterséges ipari terméket elkerülhetünk, hogy kíméljük a vesénket.

És ezek szerint az elvek szerint meg fogjuk beszélni a következő videóban azt, hogy konkrétan a fehérje az milyen hatással van a vesére, illetve milyen fajta fehérje a jó, és milyen fajta fehérje a kevésbé jó.

Egyelőre köszönöm a figyelmet, és viszontlátásra!